8 leggyakoribb téma

Készítsen ínyencségeket céklával!

A népi gyógyászatban a céklalét többféle célra is ajánlják, például a szervezet erősítésére, magas vérnyomásra, érelmeszesedésre, az ellenálló képesség fokozására, légúti betegségek kezelésére, vizelethajtásra. De említhetnénk azt is, hogy a cékláié kitűnő ital léböjt kúrához.

1. Céklasaláta almával:
50 dkg céklát puhára főzünk, meghámozunk, karikákra vágunk. Három almát meghámozunk, a magházat kivesszük, majd az így megtisztított almákat szeletekre vágjuk. Citrommal és mézzel salátalét készítünk, ráöntjük a cékla- és almaszeletekre, mindezt összekeverjük, és tálalásig hideg helyre tesszük.

2. Céklamártás:
A nyers céklát apró kockákra vágjuk, kevés olajon megfuttatjuk, liszttel megszórjuk, egy kicsit együtt pirítjuk, majd húslével vagy vízzel felengedjük, és sóval, kevés ecettel, cukorral, tejföllel ízesítjük. Főtt húsokhoz kitűnő. cekla-02

3. Cékla tejszínhabbal:
A nyers céklát meghámozzuk, lereszeljük, hozzákeverünk még ízlés szerint almareszeléket, és mézzel ízesítjük. A tetejét édes tejszínhabbal is díszíthetjük. Étkezés után desszertként fogyasztjuk. (Alma helyett narancsszeletekkel is vegyíthetjük.)

4. Céklakoktél:
A nyers céklát meghámozzuk, lereszeljük, levét kinyomjuk, és tiszta vászonruhán átszűrjük. A céklalét ízlés szerint egy-két evőkanál tejföllel, kevés mézzel, citromlével vagy narancslével ízesítjük. A cukorbetegek természetes édesítőket használjanak.

5. Céklaleves:
A céklát megtisztítjuk, vékony szeletekre vágjuk, enyhén sós vízben megfőzzük. Vajból és lisztből világos rántást készítünk és berántjuk a levest, majd ízesítjük kevés cukorral, törött fahéjjal, reszelt citromhéjjal és tejföllel.

6. Cékla piskótával és málnával:
A megfőtt céklát turmixoljuk, málnaszörppel vagy málnalekvárral összekeverjük, és babapiskótával egy üvegedénybe rétegesen lerakjuk. Jól behűtjük, és tejszínhabbal kínáljuk. Igen kalóriadús édesség – fogyókúra idejére nem is ajánljuk.

loading...

Hozzászólások |

Összesen eddig
0

És te mit gondolsz erről?
Neked mi a véleményed a témáról?

Szólj hozzá

| Mondd el a véleményed

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

 

<strong>Válogatott</strong> készítmények a gyomor + a bélrendszer problémái esetén!
Válogatott készítmények a gyomor + a bélrendszer problémái esetén!
<strong>Válogatott</strong> készítmények a gyomor + a bélrendszer problémái esetén!

Szuperélelmiszerek.com © Copyright

Kapcsolódók |

Hasonló cikkek, témák
Miért jó ha regisztrál?

Első kézből értesülhet új terápiákról gyógymódokról!

Első kézből értesülhet akciós vásárlási ajánlatokról!

Login



Elfelejtette jelszavát?
Regisztráció! [ bezár ]
Miért jó ha regisztrál?

Első kézből értesülhet új terápiákról gyógymódokról!

Első kézből értesülhet akciós vásárlási ajánlatokról!

Felhasználó létrehozása!



Már regisztrált? Jelentkezzen be! [ bezár ]

Elfelejtette jelszavát?


[ bezár ]